A projektterület: az Egyek-Pusztakócsi mocsárrendszer

A projektterület, mely a Hortobágy kistáj nyugati részén helyezkedik el (ld. általános térkép), gyepekből, időszakos és állandó mocsarakból, szántókból és fás területekből álló élőhely-mozaik (ld. műholdfotó). A területre jellemzőek az akár 10-12 m-es térszínbeli különbségek, melyek a "klasszikus" asztalsimaságú Hortobágyhoz képest jelentősek és változatos élőhelyek kialakulását tette lehetővé.

Az egyek-pusztakócsi mocsarak megőrizték az Európa és Magyarország más részeiről eltűnt mocsárvilág növény- és állatfajait. A hét nagyobb mocsár, melyek hajdani tiszai és árvízi medrek voltak, nagysága 50 és 600 hektár között, mélysége 0,5 és 2,5 méter között változik. A mocsarak a folyószabályozások (1850-es évek) óta több ütemben jelentős szárazodáson estek át, melynek révén az 1960-as évek végére, 1970-es évek elejére több mocsár is kiszáradt és jelentős degradációnak indult. A vízpótló rendszer 1976-ban kezdődött kiépítése a mocsarak látványos újraéledéséhez, rehabilitációjához vezetett. Mivel ez volt az egyik első ilyen jellegű beavatkozás, az Egyek-Pusztakócsi mocsarakban folyó helyreállítási munka Magyarország és Európa egyik legrégebbi (több mint harminc éves) és legnagyobb területű (5000 hektárt érintő) élőhely-rehabilitációs programja.

Flóra

A növényzet a szikes mocsarakra, mocsárrétekre, szikes gyepekre és löszpusztagyepekre jellemző. A nyílt vízfelületeken tündérrózsa Nymphaea alba, vízitök Nuphar lutea, tündérfátyol Nymphoides peltata és sulyom Trapa natans tenyészik. A mocsarak nagy részét nád (Phragmites communis), és gyékény- valamint káka-fajok (Typha spp., Bolboschoenus maritimus) borítja. A mocsarakat szikes mocsárrétek veszik körül, melyek gyakori fajai a harmatkása Glyceria spp., az ecsetpázsit Alopecurus spp. és a hernyópázsit Beckmannia spp., melyek gyakran zsombékokat képeznek. A szárazabb gyepek főként rövidfüvű szikes gyepek (Achilleo- vagy Artemisio-Festucetum pseudovinae). A mocsármedrek között húzódó magasabb, lösszel fedett hátak jellemző társulása a zsályás löszpusztagyep (Salvio-Festucetum rupicolae), melyek ma már csak szobányi foltokban maradtak meg, mert a hátak többségét szántóként művelik. A terület általános tájhasználatát a LIFE projekt előtt (2003) élőhelytérkép szemlélteti.

Fauna

A szikes mocsarak és gyepek számos specialista gerinctelennek (pl. Lycosa vultuosa pók) és sok ritka gerinces fajnak adnak otthont (halak: Misgurnus fossilis, Cobitis taenia, Rhodeus sericeus amarus; kétéltűek: Bombina bombina, Triturus cristatus cristatus; hüllők: mocsári teknős Emys orbicularis; emlősök: vidra Lutra lutra, ürge Citellus citellus etc.). A mocsárrendszer mégis a madarairól a legismertebb. Költőfajok például a bölömbika Botaurus stellaris, a nagy kócsag Egretta alba, a vörös gém Ardea purpurea, a kanalasgém Platalea leucorodia, a cigányréce Aythya nyroca, a rétisas Haliaeetus albicilla, a kékvércse Falco vespertinus, a kis vízicsibe Porzana parva, az ugartyúk Burhinus oedicnemus, a küszvágó csér Sterna hirundo, a fattyúszerkő Chlidonias hybridus, a réti fülesbagoly Asio flammeus, a szalakóta Coracias garrulus, a réti pityer Anthus campestris, a kékbegy Luscina svecica, a tövisszúró gébics Lanius collurio, a kis őrgébics Lanius minor. Vonuláskor jelentős számban látogatja a területet a bakcsó Nycticorax nycticorax, az üstökös gém Ardeola ralloides, a kis kócsag Egretta garzetta, a fekete gólya Ciconia nigra, a batla Plegadis falcinellus, a vörösnyakú lúd Branta ruficollis, a daru Grus grus és még sokan mások).